Kalandtáborok

Túlélő kalandtábor

Nomád túlélő kalandtábor 11-14 éveseknek.

Július 5. - 9. ;

és

Július 12. - 16.


Építettél már éjszakai menedéket? Ismered a tűzrakás, az eszközkészítés, a rejtőzés, a tájékozódás titkait?

Nálunk megismerkedhetsz hasznos túlélési praktikákkal, a nyomolvasással. Igazi erdei elsősegélynyújtóvá válhatsz.

Tanulunk éjszakai tájékozódást, térképkészítést, kötélcsomózást, biztosító kötélen ereszkedést, lepénykenyérsütést és még sok más remek dolgot, amit aztán mind ki is próbálunk a vadonban.

Táborunkban, nyomozások, csapatjátékok és bátorságpróbák teszik izgalmassá a hetet.

Minden évben készülünk valami meglepetéssel. Idén se lesz másképpen.

(Tavalyi táborunkba farkasok érkeztek, valamint bepillantottunk a vadászok életébe.)

Minazok, akik sikeresen veszik a túlélők próbáit, lehetőséget kapnak, hogy elmehessenek a „Túlélés a hegyen, haladóknak” táborunkba.

(Azon lányok és legények, akik az egymásra épülő táborainkban helytállnak a gimnáziumi évek alatt lehetőséget kapnak arra, hogy ifi vezetőként (mód van az 50 órás középiskolai kötelező szociális gyakorlat letöltésére is), visszajöjjenek hozzánk, valamint megtanulják a felnőtt csoportok, valamint a gyerektáborok vezetésének rejtelmeit.)

Egy turnusban max. 25 gyermek jelentkezését fogadjuk, ha nagyobb az érdeklődés, próbálunk újabb időpontokat egyeztetni.

Szállás: helyben telepített sátorokban.

étkezés: napi háromszori étkezést biztosítunk.

A táborok vezetője: Szentes Ferenc.

A táborok díja 42.500Ft /résztvevő

Jelentkezés módja: emailben, az elmenyerdo@gmail.com címen, a résztvevő gyermek nevének és életkorának megjelölésével.

A regisztráció előleg befizetésével válik érvényessé, melynek összege: 10.000 Ft. A regisztráció után részletes tájékoztatót küldünk a tábor programjairól, a táborvezetőkről és a szükséges felszerelésekről.


Túlélés a hegyen, haladóknak.

Túlélő+

július 19.-23.


Azoknak a 12-16 év közötti fiataloknak, akik az előző években - vagy ezen a nyáron - már részt vettek erdei kalandtáborban, és még több izgalmas kalandra vágynak.

Ebben a táborban elkezdhetnek (a középiskolások) felkészülni táborvezető-segítőnek is.

(Azon lányok és legények, akik az egymásra épülő táborainkban helytállnak a középiskolai évek alatt lehetőséget kapnak arra, hogy ifi vezetőként (mód van az 50 órás középiskolai kötelező szociális gyakorlat letöltésére is), visszajöjjenek hozzánk, valamint megtanulják a felnőtt csoportok, valamint a gyerektáborok vezetésének rejtelmeit. A legjobbak (18 éves kortól) lehetőséget kapnak majd, hogy dolgozhassanak a saját, vagy partnereink csapatában.)

A tábor helyszíne: A helyszín változik!

Egy turnusban max. 25 gyermek jelentkezését fogadjuk, ha nagyobb az érdeklődés, próbálunk újabb időpontokat egyeztetni.

Szállás: helyben telepített sátorokban

étkezés: napi háromszori étkezést biztosítunk.

A táborok vezetője: Szentes Ferenc.

A táborok díja 42.500Ft /résztvevő

Jelentkezés módja: emailben, az elmenyerdo@gmail.com címen, a résztvevő gyermek nevének és életkorának megjelölésével.

A regisztráció előleg befizetésével válik érvényessé, melynek összege: 10.000 Ft. A regisztráció után részletes tájékoztatót küldünk a tábor programjairól, a táborvezetőkről és a szükséges felszerelésekről.


Kalandozások a Sárkányok Földjén.

nomád tábor, "kis túlélőknek".
Római Légiós Tábor


Ismered az utolsó jó sárkány sírjának a titkait? A trollok őrzik a helyet, és Ők mindig éberek!

A Börzsöny a legtöbb legendával rendelkező hegyvidékünk, ahol boszorkányok, hős lovagok, törpék titkos járatai, na meg persze kincses barlangok rejtőznek.

Csapatunk felkutatja a börzsönyi sárkány nyomait, erdei menedéket készítünk, sárkányos és manó-kalandokban veszünk részt. Megtanuljuk a boszorkányok varázsfőzeteit elkészíteni.

A hegyekben tudnunk kell nem csak oda találni, de visszajutni is a táborunkba.

A bátrakkal éjszakai kalandra indulunk. Csupa ősi titok vesz majd körül bennünket.

(Csak az jöjjön el, ki bátor, s még mer a két világ határán járni!)

Június 21. - 25. napközis/ottalvós (választható) nomád tábor, "kis túlélőknek".

Ebbe a táborba a 8-12 év közötti gyerekeket várjuk.

Ismerkedünk a természettel és erdei mondák, legendák nyomába eredünk;

Napközis tábor díja: 30.000 Ft/fő

ottalvós tábordíj: 42.500 Ft/fő

Van mód a napközisről menet közben ottalvósra váltani.

Egy turnusban max. 25 gyermek jelentkezését fogadjuk, ha nagyobb az érdeklődés, próbálunk újabb időpontokat egyeztetni.

Szállás: helyben telepített sátorokban

A tábor vezetője: Szentes Ferenc.

Jelentkezés módja: emailben, az elmenyerdo@gmail.com címen, a résztvevő gyermek nevének és életkorának megjelölésével.

A regisztráció előleg befizetésével válik érvényessé, melynek összege: 10.000 Ft. A regisztráció után részletes tájékoztatót küldünk a tábor programjairól, a táborvezetőkről és a szükséges felszerelésekről.


Családi evezős tábor 2021

Kenutúra a Szigetköz vadregényes vizein.

Ideje: 2021 Augusztus 9 – 14.

Nincs korhatár! Kiskorú csak felnőtt kíséretében jöhet.

Családi evezős táborunk a szigetközi ágrendszerben, Dunaszigeten a Tündérsziget Ökoparkban lesz idén is.

A tábor önellátó rendszerbe működik, ami azt jelenti, hogy a szállást, az ahhoz kapcsolódó egyéb költségeket és az étkezést mindenki önállóan fizeti. A szálláshelyet igény szerint mi lefoglaljuk számotokra, valamint az elszámolásokat is intézzük. A sátor díjak a kemping mindenkori hivatalos díjának megfelelően.

Jelenleg: 1800 Ft/fő/éj a gyermek kedvezmények a hivatalos táblázat szerint.


Programunk:

A Felső-Szigetköz ágrendszerében csillagtúrázunk.

A programdíj: 20 000,-/fő

A díj tartalmazza a hajóbérléseket, a hordókat, lapátokat és a mentőmellényeket, továbbá a szakvezetést minden túranapra.

Vizitúra vezetők hagyományosan: Szentes Ferenc és Botond

Jelentkezés módja: emailben, az evezünk@legiostabor.hu címen, a résztvevők nevének és életkorának megjelölésével.

A regisztráció előleg befizetésével válik érvényessé, melynek összege: 10.000 Ft. A regisztráció után részletes tájékoztatót küldünk a tábor programjairól, a táborvezetőkről és a szükséges felszerelésekről.

Megrendelés elküldése Kalandtáborra


Név:


Telefonszám:


Email cím:


Kiválasztott tábor megjelölése: